Általános Szerződési Feltételek

Az Algyői Kábeltelevízió Üzemeltető Kft. (továbbiakban: Szolgáltató) Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban ÁSZF) meghatározzák a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési feltételeket, a szerződő felek jogait és kötelezettségeit.

Az ÁSZF a vonatkozó törvényi rendelkezések, valamint a Kormány és egyéb szabályozó hatóságok rendeleteiben rögzítettek szerint a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvének, valamint a távközlési szolgáltatási jogviszonyt érintő jogszabályainak figyelembevételével készült. Az ÁSZF a hivatkozott jogszabályok változása esetén a változással összhangban módosul!

Az ÁSZF hatálya kiterjed a Szolgáltatóra, valamint a szolgáltatóval előfizetői szolgáltatás igénybevételére jogviszonyba kerülő valamennyi szerződő félre.

Az Általános Szerződési Feltételek vonatkoznak a hatályba lépése előtt kötött szolgáltatási szerződésekre is. A szolgáltató tájékoztatja az előfizetőt az ÁSZF módosulásáról, és leglényegesebb rendelkezéseiről. Az előfizető ellenkező nyilatkozata hiányában az értesítéskor megjelölt időpontban, de legalább az értesítést követő 30. napon az Általános Szerződési Feltételek a korábban megkötött szerződéseket módosítják és kiegészítik.

  A Felügyeleti Szervek címei és elérhetőségei

  Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése)

  Egyedi előfizetési szerződés minta (kábeltévé)

  Egyedi előfizetési szerződés minta (internet)

  Adatvédelmi Tájékoztató

Nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk igénybevételére vonatkozó ÁSZF

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2023. július 20-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2023. március 1-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2022. október 17-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2022. május 1-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2021. április 22-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2018. június 6-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2018. február 9-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2017. október 27-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2017. augusztus 28-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2017. február 24-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2017. február 6-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2017. január 1-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2016. augusztus 22-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2016. augusztus 1-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2016. május 1-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2016. március 31-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2016. március 2-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2016. január 1-jei hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2015. december 1-jei hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2015. szeptember 1-jei hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2015. július 18-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2015. július 1-jei hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2014. augusztus 1-jei hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2014. június 6-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2014. április 1-jei hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2014. február 10-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2013. július 5-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2013. május 1-jei hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2013. április 1-jei hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2013. január 1-jei hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2012. október 15-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2012. július 1-jei hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2012. március 3-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2012. január 3-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2011. február 10-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2010. november 10-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2009. január 15-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy nyilvános televízióműsor-elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatásunk Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2008. április 1-jei hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó ÁSZF

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2023. március 1-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2021. február 19-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2018. június 6-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2018. február 9-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2018. január 1-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2017. október 27-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2017. augusztus 28-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2017. február 24-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2017. február 6-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2017. január 1-jei hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2016. augusztus 22-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2016. március 31-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2016. március 2-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2016. január 1-jei hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2015. szeptember 1-jei hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2015. december 1-jei hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2015. július 1-jei hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2013. július 5-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2013. január 1-jei hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2012. október 15-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2012. július 1-jei hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2012. március 3-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2012. január 3-i hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2010. november 2-jei hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Tájékoztató Előfizetőinknek a változásokról

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben

Tájékoztatjuk Tisztelt Előfizetőinket, hogy Internet hozzáférés és -ellátás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 2009. november 1-jei hatállyal módosulnak. A változásokról az alábbi linkekre kattintva találhatnak részletes információt.

 

Általános Szerződési Feltételek egységes szerkezetben